Nem értem mi lelte ezeket a rókákat. Órák óta csak jönnek, akárcsak vonzaná őket valami, egyik a másik után, egyenesen ide, a félelem legcsekélyebb jelét sem mutatva. A közelembe érve félretartott fejjel megállnak, és megadóan várják, hogy célbavegyem őket. Gyönyörű a prémjük, a szokásosnál tömöttebb és alig érzékelhetően sötétebb áranyalatú.

Miközben újra és újra megtöltöm a fegyverem, folyton azon gondolkodom, vajon miért ennyire szelídek? A viselkedésük már-már zavaró, és meglehetősen kellemetlen a hátam mögött felhalmozott rókatetemek látványa is. Mindenütt vér szivárog belőlük, s a hullahegy körül émelyítő szag terjeng. Hogy valamelyest elnyomjam, ismét rágyújtok.

Lassan mintha fogyatkozni kezdenének, több mint harminc perce nem jött egy sem. Igaz, nekem is csak egyetlen lőszerem maradt.

Szedelőzködni kezdek, amikor feltűnik az utolsó. A többiekhez hasonlóan ez is szelíden, pillanatnyi megtorpanás nélkül közeledik. Egy méterre tőlem félretartott fejjel megáll. Ráemelem a fegyverem. Mintha tudná mi vár rá. Egy pillanatra megremeg a kezem, és szinte sajnálatot érzek, amikor nyakon lövöm.

Egyenesen a szemembe nézett.