Fél négy felé Kiss Jenőné idegesen pislogott az órájára. Bal felső szemfoga is igencsak viszketett. Amint véletlenül a szomszédos íróasztalnál dolgozó gyakornok hamvas és ránctalan nyakára esett a pillantása, alig bírt elfojtani egy mohó kis sikolyt.

- Majdcsak kibírom valahogy – mormolta. Kis szünetet tartva átszaladt a parti büfébe és lélekcsillapítónak bedobott két Bloody Maryt. Nagyon utálta a lángosos felől áradó fokhagymaszagot, de tehetetlen volt ellene.

- Lesz ez még jobb is - győzködte magát elbizonytalanodva.

Kicsit szédelgett az alkoholtól, de méginkább az elvonási tünetektől, hiszen szervezete majd egy hete nem jutott friss vérhez. Régóta próbált megszabadulni káros szenvedélyétől, ám rendszerint csak napokig bírta. Előfordult, hogy kínjában már rögtön nyitás után ott kotorászott a szupermarket hűtőpultjában, valami szaftosabb marhahúsdarab után kutatva.

Az embervért azonban semmi nem pótolhatta. Micsoda szenvedélyek szabadultak el benne az első korty után! Ó azok a vad éjszakai tivornyák, azok a denevérbőrben elkövetett kicsapongások! Kiss Jenőné szája már a gondolattól is felhúzódott az ínyére, elővillantva viszkető szemfogát.

Élete meghatározó élménye a Véradónál delíriumban eltöltött nyolc esztendő volt. Újra és újra, szinte naponta lejátszotta maga előtt azt a szerencsétlen, sorsfordító jelenetet. Csak épp kortyintani akart egyet a frissen levett nullás vérből. Hogy is nem vette észre a laborban megpihenő igazgatót? Majd jött az AIDS veszély, az örökös rettegés. Hányszor és hányszor megfogadta, elég volt. Aztán ahogy a tó fölött felszikráztak a csillagok és éjfélt ütött az óra, ismét érezte a különös lódulást, a könnyű szárnyak lebbenését. De a holdtölte volt az igazi, az élet lüktetett torkában, mikor vérfarkas képében rótta a parti fövenyt.

 

A mámortól félig még bódultan, Kiss Jenőné ismét a hivatalban találta magát. A gyakornokra nézett, és még zárás előtt kivetett egy új adónemet.