A hatodik nap

Keresés

Friss topikok

Linkblog

Blogajánló

Archívum

Feedek

XML

Micsoda akaraterő

A jógi öt éve nem ivott. Tíz éve nem evett. Húsz éve nem szólalt meg. Sohasem aludt. Már azt is találgatni kezdték, egyáltalán lélegzik-e. Hosszú, verdeső szakállából időnként vágtak egy keveset. Mozdulatlanul tűrte, mint ahogy az arcán és a testén futkosó legyeket is. Mindössze egy turbánt és egy a derekára csavart ágyékkötőt viselt. Igaz, arrafelé mindig dögmeleg volt.

A kis térből, ahol emberemlékezet óta lábait perecbe fonva, szálfaegyenes tartással ült, egy időre igazi turistalátványosság lett. Az ország távoli vidékeiről jöttek a zarándokok a jógit megtekinteni. Külföldiek is érkeztek szép számban. Kattogtak a fényképezőgépek, a gyerekek a szakállas aszkétát bökdösték. Az még csak nem is pislogott.

Aztán fogyatkozni kezdtek a zarándokok, elmaradoztak a turisták. A jógi hozzánőtt a városképhez, mint valami porosodó, nem túl érdekes szobor. Mindössze egyszer vitték el néhány napra, hogy egy kutatócsoport megvizsgálja az életfunkcióit.

Talán teljesen el is feledték volna, ha egyszercsak nem jelentkezik egy kalifornai milliárdos, aki elhatározta, kerül amibe kerül, megkísérti a jógit. Egy tévéstábot is hozott magával.

Előbb százezret ígért, ha iszik egy kortyot, majd öszázezret, ha eszik egy falatot, végül egymilliót ajánlott egy kimondott szóért. A tévénézők visszafojtott lélegzettel figyeltek. A jógi szeme sem rebbent.

- Micsoda akaraterő! – álmélkodtak az emberek. – Micsoda akaraterő!
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
Szerző: mcsaba  2010.07.14. 09:08 Szólj hozzá!

Címkék: humor groteszk egyperces

A hatodik nap

- Tutira le van zsírozva az üzlet, Főnök! – újságolta örömmel a pufók és kissé kopaszodó, ám talán éppen ezért a haját hátul a kelleténél hosszabbra növesztő üzletkötő. Izgalmában pelyhes szárnyacskáit is kétszer összekoccintotta. – Igazán jól jött, hogy  benne voltunk a vízgyűjtő projektben a harmadik napon, így kaptam egy-két bennfentes tippet. No persze, a százalékot azért le kellett adni.
A Paradicsomi Állatok Rt. annak rendje és módja szerint meg is nyerte a testreszabott közbeszerzési pályázatot, vezérigazgatója pedig azon nyomban mozgósította az ugrásra készen várakozó alvállalkozókat, köztük a Omnipotens Kft. ügyvezetőjét, Dr. Leviathánt, egy szúrósszemű, szakállas mérnököt. 
- Rendkívül szoros a határidő, kössétek fel a gatyátokat! Ha ezt elszúrjuk, mehetünk az Örion-ködbe munka után kajtatni.
- Bízhatsz bennünk, nem lesz semmi gond. Egy hete vettünk fel egy zsenit, direkt erre a projektre – mondta nyugtatólag a szakállas, alig érezhető akcentussal, közben azért maga is gondterhelten dörzsölgette a homlokán kidudorodó apró szarvacskáját. – Mikorra kell az első prototípus?
- Legkésőbb tizenegyre, ha azt akarjuk, hogy az esetleges módosításokkal együtt éjfélre legyárthassuk a végleges változatot.
- Akkor tényleg nincs vesztegetni való időnk! Amint átjön a specifikáció, a matematikusok neki is állnak a modellezésnek.
- A Megrendelő csak annyit kötött ki, hogy a saját képmására akarja őket formálni.
- Nagyon nem szeretem az ilyesmit, túlságosan szubjektív, szükségtelenül sok teret hagy a fantáziának. Átadás-átvételkor meg jön a reklamáció, hogy nem erről volt szó. Adott magáról legalább néhány képet?
- De hiszen őt senki sem láthatja szemtől-szembe!
- Mégis, akkor hogyan gondolja, hogy állítsuk elő a képmását?
- Mi van, berezeltél? Nem kell az üzlet? Szóltam előre, hogy nem lesz könnyű! Készítsetek több variánst, majd ő eldönti, hogy melyik a megfelelő. Ja, még valami! A végleges változatot porból gyúrjátok össze!
- Micsoda? Az efféle terméket sokkal jobb masszív sötét anyagból előállítani.
- Csak ne izgulj! Nem kell mindjárt valamiféle különleges csillagközi csillámporra gondolni. Jó lesz a közönséges földi is. Ettől még nem fog bekövetkezni egy újabb Ősrobbanás, mitöbb, foghatunk rajta jónéhány millát!
 
Alig egy óra múlva már a laborvezetőnél voltak az egyenletek. Az angyalarcú biofizikus a projekt egyik kulcsfigurájával, egy sokat látott szobrásszal beszélgetett elmélyülten. Egész csillagképek viselték az álmodozó mester kezenyomát. A szobrász az előtte álló táblára több tucat előtanulmányt feszített ki.
Pontban 11-kor hívták a Paradicsomi Állatok Kft. vezérigazgatóját.
- Elkészültek a prototípusok. Meg akarod nézni őket?
- Még szép! Szerintem elmennek, dehát nem én döntök. Be tudjátok vetíteni őket negyedóra múlva a Virgo galaxishalmazba? A Megrendelőnknek ugyanis épp ott akadt dolga. A csillagközi térben marketingszempontból is remekül fog mutatni egy kis fényjáték. Ha véleményezte őket, ismét jelentkezem.
 
Dr. Leviathán tűkön ülve várta az eredményt. Baljós megérzései voltak a projekt kapcsán, szerette volna mihamarabb letudni az egészet. A Vezérigazgató hangjára rugóként pattant fel a helyéről.
- Sajnos, ezen még dolgozni kell! A Megrendelő szerint, habár a prototípusok küzül egyesek, különösen, amelyeket csimpánznak, gorillának és orángutánnak nevezett el, tagadhatatlanul mutatnak némi hasonlatosságot, azonban mindez meglehetősen felszínes. Azt mondta, hogy neki ember kell.
– Ember, ember! Csak tudnánk mi az! – sóhajtott csalódottan a Omnipotens Kft. ügyvezetője. Mégis csupán másfél óra kellett hozzá, hogy némiképp módosítsanak az egyenleteken. Felegyenesedett tartásával, csupasz testével és értelmes, fürkésző tekintetével az újabb mintapéldány rögtön kitűnt a korábbi prototípusok közül.
- Próba, szerencse – nézegette dr. Leviathán kissé kétkedve. – Mindegy, mutassuk meg! Különb úgy sem lesz ennél.
Ám örülni csak akkor mert igazán, amikor fél óra múlva negtudta, hogy az új változat átment a rostán.
- Szólhattok a gyártástechnológusoknak, gyúrják össze az igazit. Megérkezett hozzá a az anyag? – kérdezte a Vezérigazgató.
- Ennyi idő alatt sajnos csak sívóhomokhoz tudtunk jutni, meg amit innen-onnan összekapartunk.
- Mindegy, csináljátok meg! Este kilencre látni akarom!
 
Az Ember csupaszon, riadtan és vaksin pillogott a ráverődő csillagfényben, hiszen életében először használta a szemét. Kezét ösztönösen és védekezőn maga elé tartotta.
 
- Fordulj csak ide, mutasd magad! – vetette oda Dr. Leviathán parancsoló arckifejezéssel.
Az Ember azonban dacosan a földre szegezte tekintetét. Miután a második felszólításra sem volt hajlandó megmozdulni, Dr. Leviathán arca elkomorult.
- Itt valami baj van. Nem engedelmeskedik a parancsnak. Azonnal hívják ide azt az ifjú titánt, aki az elméleti modellért felel!
 A következő negyedórában különbőző teszteknek vetették alá a még mindig kábán toporgó Embert. Amikor kiderült, hogy önálló akarattal rendelkezik, kitört a botrány.
- Tudtam, hogy valaki megint elszúr valamit! – dühöngött Dr. Leviathán. – Ez itt teljesen irányíthatatlan, ha elszabadul, elképzelhetetlenül veszélyes lehet. Ha a Megrendelő észreveszi a hibát, nekünk annyi. Jobb, ha menten leselejtezzük és lefújjuk az egész projektet.
- Hagyják békén! - zendült fel ekkor egy érces hang. Hallatára szinte kővé vált mindenki, az Embert fenyegetően körbefogó technikusokkal együtt. – Igen, az ifjú matematikust túlságosan  elragadta a lelkesedése, nem vett figyelembe egy szingularitást, minek következtében a megalkotott Ember szabad akarattal bír. – zengett tovább a Megrendelő hangja. – Veszélyes, ám annál érdekesebb kísérlet lesz meghagyni az életét. Ha a számításaim nem csalnak, 99 %-os eséllyel úgyis elpusztítja magát. Adjuk meg neki azt a maradék egyet, hátha mégis jut valamire!
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
Szerző: mcsaba  2010.07.13. 20:32 Szólj hozzá!

Címkék: abszurd egyperces

Az új lakók a földszinten

Nem nagyon tetszenek nekem ezek az új lakók a földszinten. Két hete figyelem őket a függöny mögül, és azt hiszem semmi jóra sem lehet számítani velük kapcsolatban. Különös népség, többnyire halkan füttyögnek és egy furcsa nyelven fejhangon karattyolnak, magyarul valószínű még köszönni sem tudnának. A kinézetük sem valami bizalomgerjesztő, ilyen olívaszínű, már-már ormányra emlékeztető tokmányokat én még soha nem láttam. Órmótlan karjukkal hadonászva, görnyedten imbolyognak, furcsa vágású szemüket mereven a földre szegezik. És milyen ruhákban járnak! Ezek a turbánszerű fejfedők, illetve a puttonyaik tényleg abnormálisak. Szerintem szaguk is van, habár erről nem tudtam meggyőződni, mert eddig még nem kerültem egyikük közelébe sem. Honnan menekülhettek ezek ide?
Az is holtbiztos, hogy nem dolgoznak. Ezt a nyugdíjas Teri néni is megerősítette a szomszédból, aki szintén egész nap szemmel tartja őket. Teri néni amúgy mindenről tud a házban, még telefonálás közben is az ablakban szokott állni. Azt mondja, ezek a gyanús alakok ott lent folyton ki-be járkálnak a lakásba, még az sem kizárt, hogy egy tolvajbanda, netán egy terroristacsoport fészkelte be magát, mert mindenféle műszereknek meg alkatrészeknek látszó tárgyakat cipelnek magukkal. Gondoltam, szólok a rendőrségnek, végül mégis úgy döntöttem, várok még egy darabig; meg aztán, hogy őszinte legyek, kissé tartok is tőlük. Az ilyenektől bármi kitelik, fegyver is lehet náluk. Pár napja véletlenül kiszúrtam amint egyikük a házmester dolgát végző macskáját megfenyegette egy pálcával, szegény pára még fél óra múltán is remegett a rémülettől. Különben a harmadikon az is elterjedt, hogy bombát készítenek. Dr. Stein tűzszerészként szolgált a seregben és ott látott a lentiekhez hasonló szerkezeteket.
Az szerintem a legnagyobb baj, hogy manapság megszűnt a rend, mindent elárasztanak ezek a semmirekellő, jöttment népek, csak élnek itt egymás hegyén-hátán a segélyen, ráadásul ha megjegyzést mer tenni rájuk az ember, ki tudja, tán még a nyakát is szegik. Ezek is lent, tuti, hogy valami rosszban sántikálnak. Tegnapelőtt este két izgatottnak látszó ormányos becipelt valami böhöm nagy hordóforma tárgyat, és alig fél óra múlva  kiment a házban a villany. Hogy mást ne mondjak, pont a kedvenc sorozatomat adták. Ez rajtam kívül már másoknak is több volt a soknál, a nagydarab Tóth dühösen le is rontott a második emeletről, hogy rendet csináljon. Pedig általában nyugodt és jókedélyű, mint a legtöbb hentes. Most mégis feldühödött, mert az áramkimaradás miatt lemaradt a legizgalmasabb jelenetről. Mondanom sem kell, nagyon pórult járt szegény Tóth, mert a villany még órákig nem jött vissza, viszont  azóta teljesen megkukult, a feleségéhez sem szól egy szót sem. Már orvost is hívtak hozzá, de az sem jutott vele semmire.
Valaki aztán csak feljelenthette ezt a kibírhatatlan népséget, mert ma délután, pont amikor leugrottam vásárolni a csarnokba, fekete ruhás alakok vették körül a házat és állítólag távozásra szólították fel a bűnbandát. A végén még könnygázgránátot is dobtak a lakásba és az ajtót is betörték, de addigra már senki sem volt odabent. Az egész csapat elszelelt, csak egy furcsa fémkockát hagytak maguk után. Először azt hitték, hogy bomba, de kiderült, a lakók gondolatait rögzítették rajta amióta beköltöztek a földszintre. Furcsa, de Teri néni szerint tizenöt percre ráfért az összes.
 
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
Szerző: mcsaba  2010.07.09. 10:19 Szólj hozzá!

Címkék: irodalom abszurd egyperces

Az örök gyermek

- Lélekben ugyanaz az egyszerű pásztorfiú maradtam, aki egykor a hegyi falucskából elindult, hogy meghódítsa a világot – nyilatkozta a Vezér az újágírók gyűrűjében.
- A távlatok is ugyanúgy vonzanak, mint valaha, és még most is ugyanúgy ostorral hajtom az engedetlen barmokat – vetett egy pillantást az épület előtt gyülekező tömegre.

 

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
Szerző: mcsaba  2010.07.08. 10:21 Szólj hozzá!

Címkék: egyperces

Csicska

Hacsak Csicskára gondolok, elfog az émelygés. Szánalmas, gyáva kis alak volt, görnyedt testtartásával, előreesett, csapott vállával megpróbálta magát minél kisebbre összehúzni, mint valami apró rovar, hogy szinte észrevétlenné váljon. Szolgalelkűsége és másokat kerülő, rebbenő tekintete azonban alig palástolta fojtott gyűlöletét, amiért a többiek a kutyájukként bántak vele. Mégis, talán a legjobban önmagát gyűlölte gerinctelenségéért, mert hagyta, hogy bárki lábtörlőnek használja. Ám minél inkább meglátszott rajta a bensőjét feszítő harag, annál jobban megalázták.
Egyik este addig itatták vízzel, míg az egészet kihányta. Miközben a padlót törölte, az egész banda rajta röhögött.
- Mi van Csicska, bebasztál? – csapkodták a térdüket társai. – Nem kéne annyit vedelni!
Ám mind közül a legundorítóbb az volt, amikor az egyik menő cipőjét a nyelvével kellett tisztogatnia. Csicska azt is megcsinálta zokszó nélkül, csak nyögött közben és a szeme is megtelt könnyel. A látványtól még a jóérzésűek is legszívesebben belerúgtak volna egyet.
Ha pedig éppen nem szívatták, egyszerűen levegőnek nézték, senki sem akarta égetni magát azzal, hogy szóra méltassa. Ilyenkor a többiektől távolabbhúzódva kuporgott, és elborult tekintettel bosszút forralt. Diadalittasan gondolt arra, hogy a nemrég a bolhapiacon szerzett és azóta a nadrágzsebében rejtegetett rugóskést előrántva megtorolja minden eddigi sérelmét, vagy csak egyszerűen az egyik éjszaka álmában elmetszi legkegyetlenebb kínzója torkát. Akkor végre ő is menő lesz, és ő fog csuklóztatni másokat. Akár órákig is képes volt erről ábrándozni, tervét a legapróbb részletekig kidolgozva. Háborgó indulatát csak a bosszú szövögetésével tudta némíképp enyhíteni.
- Csicska! Ide, hozzám! – hallottam ekkor az egyik menő hangját, és akaratom ellenére már ugrottam is.
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
Szerző: mcsaba  2010.07.07. 06:37 Szólj hozzá!

Címkék: irodalom csicska egyperces

A géniusz

A géniuszt két órája faggatta egy olajbarnára sült, dinamikus termékmenedzser. Mindenfélét kérdezett tőle habzásról és zölderőről, hőfokról és makacs szennyeződésekről. A zsenit Kalmár Jánosnének hívták, és még azzal sem volt tisztában, hogy valójában lángész.
Csak annyit tudott, hogy amióta megkapta az ügynökségnél az állást, mindenki a véleményére kíváncsi. Kalmárné titokban azon csodálkozott a legjobban, vajon miért kap ennyi pénzt azért, amit eddig a szomszédnőjével osztott meg. A termékmenedzser szót is csak néhány hete sikerült megjegyeznie, és néha még most is összetévesztette a marketingigazgatóval. Hiába, negyvenöt évesen egy géniusznak is nehezebb, ráadásul Kalmárné világéletében közepes tanuló volt.
Nem csoda, hogy alig akarta elhinni, amikor kiderült, többezer jelentkező közül pont őt választották ki a nemzetközi reklámcégnél meghirdetett munkakörre. Négyszer hívták be interjúra, és a kérdőívekre adott válaszait szabatos statisztikai módszerekkel elemezték ki. Ekkor derült ki, hogy Kalmárné lángész.
Habár képtelen volt az absztrakt fogalomalkotásra, véleménye mindenkor hajszálpontosan a többségét tükrözte, legyen szó életbiztosításról vagy baromfivirsliről.
- Marika, maga egy kincsesbánya! Ilyen lángészt még nem hordott a föld – lelkendezett neki egyszer a cég vezetője.
– Az sem lepne meg, ha egyszer felfogadnák miniszterelnöki tanácsadónak.
- Meglehet – mosolygott a géniusz barna, műszálas pulóverében. Már régen megszokta, hogy semmit sem ért az egészből.
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
Szerző: mcsaba  2010.07.06. 08:44 Szólj hozzá!

Címkék: abszurd egyperces géniusz

Egy vámpír délutánja

Fél négy felé Kiss Jenőné idegesen pislogott az órájára. Bal felső szemfoga is igencsak viszketett. Amint véletlenül a szomszédos íróasztalnál dolgozó gyakornok hamvas és ránctalan nyakára esett a pillantása, alig bírt elfojtani egy mohó kis sikolyt.
- Majdcsak kibírom valahogy – mormolta. Kis szünetet tartva átszaladt a parti büfébe és lélekcsillapítónak bedobott két Bloody Maryt. Nagyon utálta a lángosos felől áradó fokhagymaszagot, de tehetetlen volt ellene.
- Lesz ez még jobb is - győzködte magát elbizonytalanodva.
Kicsit szédelgett az alkoholtól, de méginkább az elvonási tünetektől, hiszen szervezete majd egy hete nem jutott friss vérhez. Régóta próbált megszabadulni káros szenvedélyétől, ám rendszerint csak napokig bírta. Előfordult, hogy kínjában már rögtön nyitás után ott kotorászott a szupermarket hűtőpultjában, valami szaftosabb marhahúsdarab után kutatva.
Az embervért azonban semmi nem pótolhatta. Micsoda szenvedélyek szabadultak el benne az első korty után! Ó azok a vad éjszakai tivornyák, azok a denevérbőrben elkövetett kicsapongások! Kiss Jenőné szája már a gondolattól is felhúzódott az ínyére, elővillantva viszkető szemfogát.
Élete meghatározó élménye a Véradónál delíriumban eltöltött nyolc esztendő volt. Újra és újra, szinte naponta lejátszotta maga előtt azt a szerencsétlen, sorsfordító jelenetet. Csak épp kortyintani akart egyet a frissen levett nullás vérből. Hogy is nem vette észre a laborban megpihenő igazgatót? Majd jött az AIDS veszély, az örökös rettegés. Hányszor és hányszor megfogadta, elég volt. Aztán ahogy a tó fölött felszikráztak a csillagok és éjfélt ütött az óra, ismét érezte a különös lódulást, a könnyű szárnyak lebbenését. De a holdtölte volt az igazi, az élet lüktetett torkában, mikor vérfarkas képében rótta a parti fövenyt.
 
A mámortól félig még bódultan, Kiss Jenőné ismét a hivatalban találta magát. A gyakornokra nézett, és még zárás előtt kivetett egy új adónemet.
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
Szerző: mcsaba  2010.07.05. 08:31 Szólj hozzá!

Címkék: humor abszurd egyperces

A rovar

Érdeklődve néztem, amint az apró, kissé hosszúkás fekete rovar nagy igyekezettel haladt előre. Úgy ítéltem meg, nem kell tartani tőle, nem csípős fajta.
Miközben a lábait szedte elmerengtem, egy ilyen egyszerűnek tetsző kis rovar valójában mennyire bonyolult, tökéletes alkotás. Az oly nagyra tartott mérnöki technológiánkkal sem tudunk hasonló gépezetet létrehozni. Valójában talán nem is az emberi faj áll az evolúciós fejlődés csúcsán, hanem a sokkal primitívebbnek vélt rovarok. Hiszen ezek többszázmillió évvel a homo sapiens előtt jelentek meg és könnyen lehet, hogy messze túl is fognak élni bennünket. Minden bizonnyal átvészelnének egy atomháborút is. Jól tűrik a szélsőséges körülményeket, és az óceánok kivételével, ahova ember képes betenni a lábát, ott rovar is van bőven. Valójában nagyságrendekkel több mint belőlünk. Közelebbről szemügyre véve méginkább lenyűgözött az előttem evickélő lény tökéletessége. Nem csupán egy hibátlan mechanizmusról van szó, de az apró test magában hordozza az élet mindmáig megfejthetetlen titkát is. Érzékel és mozog, táplálkozik és tulajdonságait képes továbbörökíteni. Szinte hihetetlen, hogy az életnek nevezett megfoghatatlan valami belefér egy ilyen parányi konstruktumba.
Csak néztem a fényes kis rovarkát, amint a sima felületen rendíthetetlenül közelített a perem felé. Vajon mi mozgatja, mi hajtja? Mi készteti arra, hogy nap mint nap táplálékot keressen, utódot nemzzen, a fény felé törjön? Hogy minden nap újra elinduljon? Kétségkívül van valami hasonlóság közöttünk, gondoltam.
 
Aztán mégiscsak rányitottam a csapvizet.
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
Szerző: mcsaba  2010.07.04. 12:08 Szólj hozzá!

Címkék: irodalom rovar egyperces

Superman lépést téveszt

Superman enyhe szorítást érzett a mellkasában, majd elöntötte a veríték. Mióta csökkenni kezdett a tetszési indexe, többször is előfordult ez vele, különösen, ha legnagyobb riválisa, Pókember újabb hőstetteiről hallott. Hiába tépelődött már hónapok óta, nem találta az okát, hiszen a korábbi gyakorisággal kerített kézre önjelölt diktátorokat és életveszélyes pszichopatákat, vagy éppen hárított el kisebb-nagyobb katasztrófákat. Ám még a múlt hónapi ötös erősségű hurrikán elterelése sem javított a mutatóin.
Superman annyira elbizonytalanodott, hogy elhatározta, az Image Consulting Ügynökséghez fordul segítségért. Az a szóbeszéd járta róluk, több leáldozófélben levő rocksztár, színész és politikus pályáját is újból sínretették. De foglalkoztak műzlivel és mosóporral is.
Superman csak öt héttel későbbre kapott időpontot, egy 35 év körüli, kopaszra borotvált, napszemüveges és harisnyás menedzser fogadta. A tarkójára körben egy babérkoszorút tetováltatott latin felirattal, ám ettől eltekintve nem volt semmi kivetnivaló a viselkedésében. Miközben a folyosón követte, Superman megpróbálta kisilabizálni a feliratot, a menedzser azonban a kelleténél korábban fordult be az irodájába..
- Lássuk csak! Superman, Superman... – nyitotta fel a laptopját. – Igen, megvan. Nézze, azt hiszem, hogy akcióhős lévén egyenesen beszélhetek Önnel. Úgy látom, egy ideje lépést tévesztett, nem tartja a ritmust a többiekkel. Ha azt szeretné, hogy ismét minden megmozdulására odafigyeljenek, akkor a valós helyett a virtuális térben kell domborítania, ott ahol minden második felhasználó amúgyis akcióhősnek adja ki magát. Riválisa, a technofil Pókember, sokkal jobban ráérzett erre, ott nyomul minden ismertebb portálon. Azt is hozzá kell tennem, már a megjelenése is rengeteg kívánnivalót hagy maga után. Ez a kék-piros lasztexruha a szánalmas kis logóval leginkább egy vándorcirkuszi erőművészre emlékezteti az embert. Ha a jövőre gondolva a fiatalabb korosztályra akarja pozícionálni magát, akkor az érzékeny emó figuráját érdemes felvennie. Igen, azt hiszem, hogy ez lesz a nyerő!
- Emó? Ezt meg, hogy érti? Azt sem tudom, hogy miről beszél.
- Ez a macsó, megmentem a világot a gonoszoktól stílus egyre kevésbé jön be. Ha férfiasnak és menőnek akar látszani, mutassa ki az érzelmeit! Teljesen felesleges villámként cikázni a levegőben, legyen inkább megértő. Az sem baj, ha lead valamit az izmaiból, és bátran sminkeljen. Feketével kiemelve sokkal igézőbb lesz a tekintete. A kétértelmű vonzó. És elég a katasztrófaelhárításból, inkább készítsen podcastot a méhek jogairól! Halkan, alig hallhatóan adja elő a mondandóját, mintha csak egyedül lenne egy katakombában.
- Dehát ez nem én vagyok! – fakadt ki Superman.
- Vissza akarja szerezni a népszerűségét, vagy nem? – kérdezte az imázstervező és levette a szemüvegét. Egyik szemén fehér, a másikon arany kontaktlencsét viselt. – Amúgy szereti a jégtáncot?
- Miért? – kérdezte Superman ijedten.
- Tudja mit? Ha még nem szánta rá magát a váltásra, gondolkozzon és jöjjön vissza másfél hónap múlva. Addig pedig növessze a haját az arcába és lehetőleg ne menjen a napra.
 
Superman éppen olyan szerencsétlenül érezte magát mint a találkozó előtt, néhány nap múlva mégis úgy döntött, megfogadja tanácsadója intelmeit. Habár közérzete csak tovább romlott miután a munkaruháját is szögreakasztotta és felhagyott a hőstettekkel, azért a legközelebbi találkozóra lenőtt haját a bal szemébe fésülte, amitől érezhetően romlott a látása. Az imázstervező most piros kontaktlencséket választott és harisnyáját is combközépig érő párducmintás csizmára cserélte.
- Alakul, alakul! – mustrálgatta Superman fizimiskáját. – Persze én sem tétlenkedtem, azóta megterveztem az új cuccát. Meglátja, levakarni sem tudja majd a rajongóit. Teljesen fekete, testhezsimuló, kevlárszálakkal átszőtt nadrágkosztüm, magában mintás “Érezni jó!” feliratokkal, melyek a régi “S” helyett együttesen egy kérdőjelet formáznak.
- Na, hogy tetszik? – kérdezte még az új kosztümben zavartan és félénken toporgó volt akcióhőstől.
Superman elszontyoldova nézett a tükörbe, majd életében először elpityeredett.
- Igen, ez az! – bíztatta a pirosszemű imázstervező és néhányszor bátorítólag megveregette a vállát.
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
Szerző: mcsaba  2010.07.03. 09:02 Szólj hozzá!

Címkék: humor abszurd egyperces

Kilencvenöt deka

A negyvenhat kilós, törékeny balerina szinte siklott a levegőben. Finom fátyolruhájában olyan volt, mint egy szabadságtól és tértől megrészegült sirály, önfeledten, a gravitációt legyőzve szárnyalt a zenére. Az utolsó ütemek után a kimerültségtől és a boldogságtól szinte megsemmisülten fogadta a közönség ünneplését.
A lány évek óta kitartóan, megfeszített akarattal, mindent a táncnak alávetve készült a sikerre, mégis alig tudta elhinni, amikor a világhírű Hodorov menedzsere őt szemelte ki a sztár következő partneréül.
Noha Hodorov már túlvolt pályafutása csúcsán, vele dolgozni még mindig egyet jelentett a hírnévvel. A táncos menedzserének egyetlen kikötése volt, Hodorov partnere nem nyomhat többet negyvenhárom kilónál.
A balerina tisztában volt azzal, hogy csupa izom, zsírtalan testéről néhány dekát is csak keserves megpróbáltatások árán tud lefaragni, hiszen a mostani súlyát is csak rendszeres koplalással volt képes tartani. Ám a csábítás ellenálhatatlannak bizonyult, a világhírű művésszel táncolni csak a kiválasztottaknak adatott meg.
A lány ettől kezdve gyümölcsön és zöldségen élt. Az első próba előtti napon nem is evett, s az éhségtől és a gyengeségtől szédelegve támolygott be az operaház öltözőjébe. Remegett az idegességtől, hiszen indulás előtt a mérleg az előírtnál még mindig kilencvenöt dekával többet mutatott.
A nagy Hodorov barátságosan mosolyogva várta a színpadon, a balerina mégis úgy érezte, az alakját méregeti. A rendező néhány percig az elképzeléséről beszélt, aztán elkezdődött a próba.
A balerina egy szólóval indított, majd néhány forgással kecsesen odatáncolt a színpad bal oldalán belépő Hodorovhoz. A Halál és kiszemeltje egymás körül kergetőztek, míg Hodorov egyszerre átfogta a lányt, s felkapta a levegőbe.
A világsztár arca már a mozdulat közben összerándult az indulattól. Azonnal jelezte, hogy félbeszakítja a próbát.
- Maga olyan, minta az ólom – jelentette ki megvetően. – Ilyen körülmények között nem tudok dolgozni. Nem vagyok súlyemelő.
A próbának végeszakadt, Hodorov feldúltan elviharzott, míg a menedzsere és a rendező kezelésbe vette a balerinát.
A lány megszégyenülten és leverten lépett ki az épületből. Az éhségtől sajgó gyomorral indult el a sugárúton. Reménytelennek érezte a helyzetét. Másfél hónap alatt önmagát sanyargatva alig több mint két kilót tudott csak leadni, most pedig egy hetet kapott, hogy hozza a szerződésben kikötött súlyát.
Húsz perce bolyongott céltalanul, amikor meglátta a cukrászdát. Nem is emlékezett, mikor evett utoljára édességet. Hirtelen sürgető, ellenálhatatlan vágy fogta el. A hátsó részen, a fal mellett talált egy üres asztalt. Meleg volt bent és süteményillat.
A balerinát ismeretlen erők ragadták magukkal. Sorban rendelte és habzsolta be a krémeseket, a gyümölcsös, csokoládés és kókuszos tortaszeleteket. Nem bírta abbahagyni, pedig a szokatlan megterheléstől gyöngyözni kezdett a homloka.
Amikor újabb négy krémest rendelt, a pincérek laposan összenéztek. Még sohasem láttak ehhez hasonlót.
A balerina pedig csak evett és evett, egészen addig, míg elsötétült előtte a világ.
 
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
Szerző: mcsaba  2010.07.02. 10:14 Szólj hozzá!

Címkék: kultúra novella egyperces

Krumpliorr

Egy nappal a hosszú nyári turné utolsó előadása előtt a frissen kinevezett Igazgató, már az új produkcióra készülődve, behívatta magához Albatroszt, a méltán világhírű légtornászt.
- Kér egy ásványvizet? – kérdezte az Igazgató, verejtékező homlokát törölgetve. A nyitott ablakon csakúgy áradt be a hőség.
- Természetesen továbbra is számítunk a munkájára, azonban itt az ideje, hogy az új produkcióban másik szerepkörben is kipróbálja magát. Már így is maga a legöregebb légtornász a szakmában.
- Igazgató Úr, úgy érzi, már nem vonzzák a publikumot a számaim?
- Nem erről van szó, hiszen elismerem, még mindig képes etéről-estére megtölteni a nézőteret. Ennek ellenére egy hatvanhoz közeledő artista ne cikázzon odafent a kötelek között. Egyébként is, mélyreható és teljeskörű változásokat tervezek, melyek alól maga sem lehet kivétel. Az új produkcióban bohócként kamatoztathatja a tapasztalatait.
- Dehát tudtommal én vagyok az egyetlen a világon, aki segítség nélkül, pusztán a saját erejéből képes repülni. Ráadásul tökéletesen fitt és egészséges vagyok. Ha kell, akár egy egész órát is elrepkedek leszállás nélkül.
- Erről nem óhajtok vitát nyitni. Nem akarom, hogy a hátam mögött összesúgjanak, ez is csak az Albatrosz szárnyain tudja hozni a bevételt.
A világhírű légtornász hitetlenkedve és kedvetlenül toporgott a terebélyes, faragott íróasztal előtt. Mióta gyerekkorában a társulathoz szegődött, fel sem merült senkiben, hogy ne a kivételes képességeire alapozza a műsorszámokat. Hosszú pályafutása során ezrek és ezrek tapsoltak szájtátva, amint odafent a kupolában denevért megszégyenítő ügyességgel csapongott és bukfencezett a levegőben.
Ám az új Igazgató rendkívül határozottnak mutatkozott, és az artistában még az is felmerült, hátha igaza van.
- Végeztünk? – nézett fel az Igazgató az asztal mögül, ismét megtörölve izzadó homlokát.
Albatrosz habozott néhány pillanatig, aztán egy hirtelen mozdulattal kivetette magát az ablakon. Két csapással az épület fölé emelkedett, majd körülrepülve azt, egyre magasabbra szárnyalt, hogy odafentről mégegyszer körülpillantva sólyomként bukjon alá a raktárhoz krumpliorrot vételezni magának.
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
Szerző: mcsaba  2010.07.01. 09:59 Szólj hozzá!

Címkék: irodalom abszurd egyperces

Füstjel

Égaházad Ideki úgy három-négy hónapja költözhetett a telepre. A nevét úgy hozta magával, mint a batyuját, amit csigaházként cipelt a hátán. Valójában M’Bekinek hívják, dehát ki tudja kimondani ezeket a csattogós feka neveket?
A 2C-ben lakik a negyediken, ugyanabban a lépcsőházban, mint a haverom, Kiskocka. Tőle hallottam, hogy Ideki dilis, földre szegett szemmel jár, egy gyerekrigmust motyogva. Ha szembejönnek vele a lépcsőn, csak bárgyún vigyorog, és megmerevedik mint egy lepermetezett bogár. Alighanem guberálásból él, mert mindig van nála valami szemét, amit a bolhapiacon próbál elsózni.
Kiskocka szerint a bokszosképű idejárt egyetemre, sőt azelőtt sebész volt valamelyik vidéki kórházban. Lehet, de az biztos, hogy nem örülnék, ha ő venné ki a vakbelemet, még úgy sem, ha tök normális lenne. Akkor már inkább a gázos Huszár a 4B-ből, pedig fogadni mernék, hogy reggelenként derékszíjjal húzza a szájához az első féldecit.
A kis afrikait szívatják rendesen, és a Sebes rég kikészítette volna, ha nem terjed el, hogy valami egzotikus betegsége van. Végülis egy orvos is elkaphatja a náthát. Másrészt meg, miféle betegség lehet az, ha már tizenöt éve itt nyomul? Na, mindegy. Így aztán nem nyúlnak hozzá, csak heccelik és szemmel tartják, meg időnként betávcsöveznek a kérójába. Azt beszélik, csontokkal és madártollal van tele az egész.
Kamu vagy sem, azt a saját szememmel láttam, amikor félmeztelenül tüzet rakott az erkélyén. Egy pokróccal hadonászott a máglya körül, mintha jelet akarna adni valakinek. A telepen! Akkora füstöt csinált, hogy majdnem kihívták a tűzoltókat. Kiskocka szerint Ideki amúgyis a tűz miatt kattant meg, amikor benzinespalackot vágtak be az ablakán. Ha nem ügyel aznap éjjel, a családjával együtt ő is megsült volna.
 
Nem tudom mi jött rám, de csak néztem ahogy a szénfekete ember odafent füstöl, miközben többen az öklüket rázzák, s egyszerre arra gondoltam, mit keresel itt, szegény ördög. Égaházad Ideki.
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
Szerző: mcsaba  2010.06.30. 10:33 Szólj hozzá!

Címkék: kultúra irodalom egyperces

Az új jövevény

- Jó napot, asszonyom! Segíthetek?
- Áá, csak nézegetek – válaszolta földreszegezett pillantással a jólöltözött negyvenes hölgy, és zavarában átviharzott a gyerekrészlegre. Ott aztán a polcok látszólagos takarásában alaposan szemügyre vette a modelleket.
Az eladó egy darabig a pult mögül figyelte látogatója elérzékenyült arckifejezését, majd mint aki biztos a dolgában, odasétált hozzá.
- Ezek a hároméves modellek – mutatott az egyikre. – Teljesen élethűek, és kifogástalanul működnek. Mindegyiket tesztelték, garantáltan nem lehet megkülönböztetni őket a valódiaktól.
- Igen? - kérdezte a bundás hölgy kissé bizonytalanul, és megérintette a egyik demó modell kezét. Beleborzongott, amikor a puha ujjacskák az övé köré fonódtak.
- Mégis, mi az elképzelése? Ezt a szériát például nagyon viszik.
- Igen, én is ilyen két-hároméves formára gondolok. Tudja – nézett az eladóra párás szemmel, - minden vágyam egy kicsi.
- Asszonyom, ezt a jogszabály miatt meg kell kérdeznem, nem akarna inkább egy igazit?
- Elváltam – válaszolta a nő, - és amúgyis túlvagyok már a babázós koron. Az éjszakai felkelések pedig a munkám rovására mennének. Hosszúak a napjaim, így nem jutna időm az óvodába loholni a gyerekért, vagy külön foglalkozásra járatni. Felelős beosztásban dolgozom – keményedett meg a hangja egy pillanatra.
- Értem – mondta az eladó békülékenyen. – Csak még egy aláírást kérek. Akkor a formaságokkal megvolnánk.
- Fiút vagy kislányt óhajt?
- Egy olyan két és fél éves körüli kisfiút, mint ez itt – mutatott az egyik modellre a második polcon. A rövidnadrágos kisfiú aranyszőke tincsei, és a kis gödröcske az állán egészen megbabonázták.
- A hatos széria – nyugtázta az eladó. – Ez most a csúcsmodell. Pszichológusok egész hada dolgozott a megjelenésén, és ami még fontosabb, a személyiségén. Azt hiszem, sok öröme lesz benne. De az eggyel korábbi változat is kitűnően sikerült.
- Nekem ez kell! – mondta határozottan a bundás hölgy. Megigazította a vállán lógó retikült.
- Hozom is a raktárból – buzgólkodott az eladó. – Hacsak nem kér hozzá egy-két extrát.
- Ha hajlandó megvárni – folytatta a kérdő tekintetre, - olyan példány is legyártható, amelyik hasonlít magára. Elég, ha elküld néhány fényképet. Kívánságra vállaljuk a modell inicializálását is, a rendelkezésünkre bocsátott információ alapján feltöltjük a memóriáját közös emlékekkel. Két hét múlva maga csak bejön hozzánk, majd hazasétál a fiával.
A nő töprengett egy kicsit, majd az eladó felé fordult.
- Inkább magam csinálnám a dolgot, mégiscsak a fiamról van szó. Csillogó szemmel nézte a polcon mosolygó modellt. – Most elviszem.
- Rendben van, asszonyom. Máris jövök.
- Csak még valami – tette le nyögve a tizenvalahánykilós dobozt. – Nagyon fontos, hogy az első bekapcsoláskor a szemébe nézzen. Segít kialakítani a kötődést. Egyébként az akkumulátora 42 óráig üzemképes. Itt a garancialevél, és azt is érdemes tudnia, ha netán egy idő után ráunna, és egy másikat szeretne, beszámítjuk a régit.
- Köszönöm – mondta a bundás hölgy. Alig várta, hogy hazaérjen, de előtte még útbaejtett egy gyermekruha üzletet.
Egész délután a kézikönyvet tanulmányozta, majd jó félóráig csak ült a kicsomagolt modell előtt. Olyan elragadó volt, mint az álmaiban. Aztán bedugta a drótot és rákattintott az indítás gombra.
A kisfiú egyenesen ránézett. – Tengerkék a szeme – motyogta a nő. Másra nem is tudott gondolni.
- Mama – szólalt meg a gyermek.
- Kisfiam! – akarta magához ölelni az anyja, de szerencsére még idejében eszébe jutott a használati utasítás.
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
Szerző: mcsaba  2010.06.29. 12:23 Szólj hozzá!

Címkék: kultúra irodalom egyperces

Panelkapcsolás

 

Amióta kormányunk bevezette és általánosan kötelező érvényűvé tette a Kétszáz gondolat programját, soha nem tapasztalt mértékű nyugalom és boldogság köszöntött népünkre.
A béke és az egyetértés aranykorát éljük, nincs többé engedetlenség, nincsenek többé romboló viták, váratlan, az egyetemes fejlődést megakasztó ötletek. Eltűntek az egyénieskedők, a világmegváltás hamis illúziójával házaló kóklerek.
Civakodás helyett a munkahelyekről és az otthonokból mindenfelől egyetértő diskurzus hallatszik, hiszen mára minden főben ugyanaz a kétszáz gondolatpanel lakozik. Az iránymutatás nehéz terhe teljes mértékben gazdasági és politikai vezetőinkre hárul. És ez így van jól.
A kérdés legfeljebb az, melyik sémára melyikkel a legcélszerűbb válaszolni, minthacsak valamiféle furcsa sakkot játszanánk. Ám előrelátó módon, ehhez is felbecsülhetetlen szolgálatot nyújt a könyvesboltokban és a közkönyvtárakban bárki rendelkezésére álló Panelkapcsolás című kitűnő segédkönyv.
Mint kiderült, egy csekélyke veszélyt csupán a 17-es és a 73-as sémák egymásutáni alkalmazása hordoz, némi szabad társításra adva lehetőséget. Azonban, amíg szakértőink kidolgozzák az új megoldást, vezetőink messzemenőkig megbíznak az önként vállalt állampolgári fegyelem visszafogó erejében.
A Kétszáz gondolat programja nemcsak népünk zavartalan nyugalmát és jólétét biztosítja, de bevezetésével hatalmas lökést kapott a kultúra is. Különösképpen a költői fantázia szárnyal; “5-re 7 vagy 7-re 5? 200, 18 és 35”, állami díjjal frissen kitüntetett poétánk ihletett sorait idézve.
Bármilyen hihetetlen, e nagyszerű és korszakos változáshoz, a Kétszáz gondolat programjának megvalósításához, nem kellett egyéb, mint néhány gondosan megválasztott tévésorozat és hírműsor, illetve az ezeket átfogó és hozzájuk szervesen kapcsolódó reklámblokk.
A hatás szinte észrevétlenül, mégis teljes bizonyossággal bekövetkezett, a továbbiakban mindössze a gondolati panelek szabadidős tevékenységként is végezhető, mantraszerű ismételgetése hárul ránk. Ám népünk általános boldogságáért cserébe, semmi kis ár ez.
Én, néhány társammal együtt, komoly áldozatot hozva, azért maradtam ki a programból, hogy külső szemlélőként lejegyezhessem a történelmi változásokat. Kérem, mégse sajnáljanak. Jutalmul egy nagylelkű ígéretet kaptam; az elsők között vehetek részt a következő, még magasabb társadalmi fejlettséget megcélzó Ötven gondolat kísérleti programjában.

 

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
Szerző: mcsaba  2010.06.28. 10:44 Szólj hozzá!

Címkék: irodalom abszurd egyperces

Eszkimó

Kassai megpróbált nyugalmat erőltetni magára. Megigazította a nyakkendőjét, majd belépett az ajtón. Az üvegablak mögött gubbasztó hivatalnoknő alaposan végigmérte, amitől visztketni kezdett a nyaka.
Biztosan látszik rajtam, hogy elmúltam harmincöt, vörösödött el a férfi. Ennek ellenére megpróbált mosolyogni.
- Az alkalmassági igazolványomat szeretném meghosszabbítani. Még egy hónapig érvényes, de gondoltam, jobb ha hamarabb eljövök – köszörülte a torkát Kassai, hogy ezzel leplezze hangja remegését.
- Az orvosi igazolásokat – vakkantotta a kontyos tisztviselőnő, fel sem emelve tekintetét a gép mellől. Kassai idegesen kotorészott a mappájában, majd becsúsztatta a papírokat az üvegablak aljára vágott nyíláson.
- Itt az áll, hogy maga rövidlátó – szögezte le a hivatalnoknő, mintha Kassai valami szabálysértést követett volna el.
- Már kitűzték a lézeres korrekció időpontját – védekezett a férfi. – Néhány hét és ismét tökéletes lesz a szemem.
- Meglehet. A csigolyakopása miatt viszont nem végezhet nehéz fizikai munkát.
- Eddig inkább az eszemet próbáltam használni – élénkült meg Kassai. 125-ös az intelligenciahányadosom. Csak akad valami ezentúl is.
- Hát ebben alaposan téved. Január óta új kvóták léptek életbe. A túlnépesedés miatt már csak a lakosság legintelligensebb két és fél százaléka folytathat szellemi tevékenységet. Fél éve még én is asztrofizikusként dolgoztam, most pedig a magafélékre kell az időmet pocsékolnom – mondta a tisztviselőnő dühösen csillogó szemmel.
- Túl sok az eszkimó, itt az ideje megritkítani az állományt – tette hozzá vészjóslóan.
- A genetikai teszteredményei sem mutatnak semmi különöset. Olyan maga, mit egy szürke egér – folytatta. – Gyereke van?
- Még nincs. Nem volt rá idő... de tervezzük – rebegte Kassai.
- Jobb, ha elfelejti! – ikszelt ki egy rubrikát a hivatalnoknő. – Maga kémiai kasztráción fog átesni. Nem érdemes szaporítani az ilyeneket.
- De nekem azt mondták, 125-tel korlátozás nélkül át kell, hogy menjek – próbálkozott a férfi.
- Ne vitatkozzon velem, mert mindjárt feldühödök. – Örüljön a szerencséjének, hogy nem altatják el. Tett bármi említésre méltót valaha életében?
Kassai a marketingosztályon eltöltött évekre gondolt. A legnagyobb elismerést egy szintetikus húspótló szlogenjéért kapta. Azt is évekkel azelőtt.
- Nem nagyon – felelte megtörten.
- Na látja – mondta a tisztviselőnő. – Nem érdemes játszania a nagyokost.
- De mihez kezdhetek egyáltalán?
- Az biztos, hogy ezekkel az adottságokkal nincs sok lehetősége. Javaslom esetleg a gyógyszerkísérleteket, és mostanában a tehetősebbek egyre több emberi házi kedvencet vesznek magukhoz. Ha kibírja egész nap négykézláb, egész jól megélhet belőle. És természetesen választhatja az altatást is. Garantáltan fájdalommentes, ráadásul állami pénzen hamvasztják el.
A férfi nem válaszolt. Habár eddig sem voltak túlzott elvárásai, arra azért mégiscsak számított, hogy az alkalmassági igazolványát meghosszabbítják. A tisztviselőnő szórakozottan kopogott tollával a pulton. A lehorgasztott fejű férfit méricskélte.
- Van egy ajánlatom – szólalt meg végül. Az Űrhivatalban önkénteseket keresnek a Reménysugár nevű bolygón létesítendő kolóniába. Három fényévnyire van innen, és mellesleg ez az égitest volt az utolsó felfedezésem – jegyezte meg némi melankóliával.
 – A legfőbb szempont, hogy a kolóniában teljes legyen a genetikai lefedettség. Ha vállalja, a kasztrációtól is eltekintünk. Azért az tudnia kell, arrafelé folyton dögmeleg van, és meglehetősen kénes a levegő. Ezzel együtt valószínű, hogy tíz-tizenöt évet simán lehúzhat. Addigra meg már úgyis ötven körül fog járni. Mindenesetre odaát semmi más dolga nem lesz, minthogy életben maradjon. Nem rossz perspektíva, igaz? – mosolyodott el először a tisztviselőnő. - Na mit szól hozzá? Ha érdekli, itt írja alá.
Kassai nem sokáig gondolkodott. Miközben a jelentkezési lap aljára kanyarította a nevét, megszűnt a kézremegése. Még az sem jutott eszébe, mit mond majd otthon.
 

 

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
Szerző: mcsaba  2010.06.27. 11:41 Szólj hozzá!

Címkék: kultúra egyperces

Share
süti beállítások módosítása